Titkos ablak, titkos kert by Stephen King

Titkos ablak, titkos kert by Stephen King

Author:Stephen King [Stephen King]
Format: epub
Tags: Novels
Publisher: Candlekeep
Published: 2010-05-19T07:57:48.500000+00:00


3

Bob Jenkins jóslatával ellentétben most szinte egyáltalán nem volt turbulencia; úgy tűnt, az időjárás normális, s megy minden, mint a karikacsapás. Tíz perccel azután, hogy elérték a felhőket, a 29-es járat abba a világoskék világba lépett, amely tizennyolcezer láb magasan kezdődik. A megmaradt utasok idegesen egymásra pislogtak, s amikor Brian megszólalt, a hangszórókra meredtek.

– Fent vagyunk – mondta Brian tömören. – Mindannyian tudják, hogy most mi következik: pontosan oda megyünk, ahonnan jöttünk; és nagyon remélem, hogy az a kapu, vagy mi a csoda, még mindig ott van. Ha ott van, akkor megpróbálunk átrepülni rajta.

Egy pillanatra elhallgatott, aztán folytatta.

– Az út visszafelé körülbelül négy és fél, maximum hat óráig tart. Szeretnék pontosabb adatokat mondani, de nem tudok. Normál körülmények között az uralkodó szélirány miatt nyugat felé hosszabb az út, mint keletre, de amennyire a fedélzeti műszerekről meg tudom állapítani, most semmiféle szél nincs. – Brian elhallgatott, aztán hozzátette. – Itt fönt csak mi mozgunk, más nem. – Az intercomot még nem kapcsolta ki, valamit még szeretett volna mondani, aztán meggondolta magát.



Download



Copyright Disclaimer:
This site does not store any files on its server. We only index and link to content provided by other sites. Please contact the content providers to delete copyright contents if any and email us, we'll remove relevant links or contents immediately.
Popular ebooks
Whisky: Malt Whiskies of Scotland (Collins Little Books) by dominic roskrow(56018)
What's Done in Darkness by Kayla Perrin(26591)
The Fifty Shades Trilogy & Grey by E L James(19078)
Shot Through the Heart: DI Grace Fisher 2 by Isabelle Grey(19057)
Shot Through the Heart by Mercy Celeste(18935)
Wolf & Parchment: New Theory Spice & Wolf, Vol. 10 by Isuna Hasekura and Jyuu Ayakura(17110)
Python GUI Applications using PyQt5 : The hands-on guide to build apps with Python by Verdugo Leire(16989)
Peren F. Statistics for Business and Economics...Essential Formulas 3ed 2025 by Unknown(16873)
Wolf & Parchment: New Theory Spice & Wolf, Vol. 03 by Isuna Hasekura and Jyuu Ayakura & Jyuu Ayakura(16823)
Wolf & Parchment: New Theory Spice & Wolf, Vol. 01 by Isuna Hasekura and Jyuu Ayakura & Jyuu Ayakura(16444)
The Subtle Art of Not Giving a F*ck by Mark Manson(14352)
The 3rd Cycle of the Betrayed Series Collection: Extremely Controversial Historical Thrillers (Betrayed Series Boxed set) by McCray Carolyn(14128)
Stepbrother Stories 2 - 21 Taboo Story Collection (Brother Sister Stepbrother Stepsister Taboo Pseudo Incest Family Virgin Creampie Pregnant Forced Pregnancy Breeding) by Roxi Harding(13622)
Scorched Earth by Nick Kyme(12767)
Drei Generationen auf dem Jakobsweg by Stein Pia(10964)
Suna by Ziefle Pia(10888)
Scythe by Neal Shusterman(10334)
International Relations from the Global South; Worlds of Difference; First Edition by Arlene B. Tickner & Karen Smith(9520)
Successful Proposal Strategies for Small Businesses: Using Knowledge Management ot Win Govenment, Private Sector, and International Contracts 3rd Edition by Robert Frey(9366)
The Ultimate Python Exercise Book: 700 Practical Exercises for Beginners with Quiz Questions by Copy(9310)